A praxisomban az elmúlt években megfordult nők 8, 6 és 4 éves próbálkozásokon, sorozatos vetéléseken és kudarcba fulladt lombikprogramokon voltak túl, mielőtt beültek a konzultációs székembe.
Ma már boldog édesanyák, mert megértették: ezt a mély, sejtszintű transzgenerációs blokkot nem mindig lehet egy 90 perces gyors tűzoltással elintézni. Itt teljes, elkötelezett újjászületésre van szükség. Amikor egy hozzám érkező, babára vágyó nővel átbeszéljük a hátteret, szinte mindig kirajzolódik a magányos küzdelem súlya.
Látjátok ezt a mély mintát? Amiről már korábban írtam „A csendre ítélt nők öröksége” posztomban. Megint mindent a nők vállalnak magukra. A nők vetik alá magukat a megalázó vizsgálatoknak, a hormonoknak, a tűknek, a kényelmetlenségeknek az intim zónájukban. Az ő testük válik a sikertelen próbálkozások csataterévé, miközben a környezetük sokszor kívülállóként, értetlenül szemléli a folyamatot.
A babavárás nem egy egyéni, magányos projekt, hanem kétemberes szövetség. Amíg egy nő egyedül akarja „megoldani” a családi elakadásokat, és egyedül cipeli a kudarcok súlyát, a test lázadni fog. A méhgyulladás és az elakadások nem véletlenül jönnek: a lélek és a test így ordít, hogy ELÉG a magányos tehercipelésből! Biztonságra és tiszta megtartásra vágyik, nem újabb traumákra.
Évek óta futod a sikertelen próbálkozásokat, lombikköröket? A tested már jelez, és érzed, hogy egyedül maradtál a teherrel?
🩷 Te is egyedül akarod megoldani a családi elakadásokat?
